Karbantartás a H8-as vonalon – HÉV-bérletek elfogadása a Volánbusz járatain
2023 tavaszán is elkeződnek a HÉV-vonalak karbantartási munkái. 2023. március 16-ától 19-éig a HÉV helyett Mogyoród és Gödöllő, illetve Szentjakab között pótlóbuszok közlekednek. A munkákat igyekszünk úgy megszervezni, hogy azokkal a lehető legkevesebb kellemetlenséget okozzuk utasaink számára. Célunk, hogy a HÉV-közlekedés a munkálatok ideje alatt is kiszámítható és pontos legyen.
Annak érdekében, hogy a napi ingázást, munkába járást a karbantartás idején is minél könnyebbé tegyük, a HÉV-bérletek érvényességét a karbantartás napjain – a Volánbusszal együttműködve – ideiglenesen kiterjesztjük egyes elővárosi autóbuszokra is.
Ebben az időszakban azokkal a HÉV-bérletekkel, melyek valamelyik gödöllői HÉV-állomástól/-ig érvényesek*, utasaink a Gödöllő és Mogyoród térségében közlekedő, az alábbi táblázatban felsorolt elővárosi autóbuszokkal is utazhatnak. A járatokat HÉV-bérlettel Gödöllő és Mogyoród, illetve Kistarcsa között, míg HÉV- és Budapest-bérlettel a budapesti végállomásokig/végállomásoktól lehet igénybe venni.
Érvényességi határok járatonként:
Járat | HÉV- és Budapest-bérlet együtt | Csak HÉV-bérlet (Budapest-bérlet nélkül) |
---|---|---|
317 | Gödöllő, autóbusz‑állomás ▶ Mogyoród, HÉV-állomás | |
324 | Mogyoród, HÉV-állomás ◀▶ Gödöllő, autóbusz‑állomás | |
396 | Gödöllő, autóbusz‑állomás ▶ Bp., Stadion autóbusz‑pályaudvar (az esti, Gödöllőre betérő járatok) |
nem vehető igénybe |
402, 412, 422, 432 |
Bp., Stadion autóbusz‑pályaudvar ◀▶ Gödöllő, autóbusz‑állomás | nem vehető igénybe |
410, 430 |
Bp., Stadion autóbusz‑pályaudvar ◀▶ Kistarcsa ◀▶ Kerepes ◀▶ Gödöllő, autóbusz‑állomás | Kistarcsa, Megyei kórház ◀▶ Kerepes ◀▶ Gödöllő, autóbusz‑állomás |
440, 441 |
Bp., Stadion autóbusz‑pályaudvar ◀▶ Kistarcsa ◀▶ Kerepes ◀▶ Gödöllő, vasútállomás | Kistarcsa, Megyei kórház ◀▶ Kerepes ◀▶ Gödöllő, vasútállomás |
442 | Bp., Stadion autóbusz‑pályaudvar ◀▶ Gödöllő, vasútállomás | nem vehető igénybe |
448 | Kistarcsa, Megyei kórház ◀▶ Gödöllő, vasútállomás |
*: Gödöllő · Gödöllő, Palotakert · Gödöllő, Szabadság tér · Gödöllő, Erzsébet park
A HÉV-bérleteken túl a fent felsorolt járatokon egyes közlekedési társaságok munkavállalóinak utazási igazolványai is érvényesek:
- „U” jelű utazási igazolvánnyal vagy Budapest-bérlettel együtt felmutatott Vasúti Utazási Igazolvánnyal a járatok a „HÉV- és Budapest-bérlet együtt” oszlopban jelölt viszonylatokon vehetők igénybe.
- Budapest-bérlet nélkül használt Vasúti Utazási Igazolvánnyal a járatokon a „Csak HÉV-bérlet” oszlopban jelölt viszonylatokon lehet utazni.
Gödöllő és Budapest között a HÉV- és Budapest-bérlettel is rendelkező utasaink az elővárosi autóbuszok mellett a MÁV-START vonatait is használhatják, közös bérlettel pedig bármelyik napon választhatnak a HÉV, az elővárosi vonatok és az autóbuszok között. A visszavonásig érvényes ajánlatok részletei: kölcsönös bérletelfogadás, közös bérletek
A Volánbusz Zrt. járatainak menetrendjéről és a járatok útvonaláról a társaság honlapján tájékozódhatnak. Ha a menetrendek.hu keresőoldalon tervezik meg utazásukat, a találatok között a HÉV-, a MÁV-START- és a Volánbusz-járatok is megtalálhatók (a kezdőlapon az „Összes járat” kiválasztásával).
(A cikk fejlécében található kép forrása: Volánbusz)