A H6-os HÉV módosított menetrend szerint jár november 9-én és 10-én

A H6-os HÉV módosított menetrend szerint jár november 9-én és 10-én

2019.11.04 08:38

 

Karbantartás miatt 2019. november 9-én és 10-én (szombaton és vasárnap) a H6-os HÉV módosított menetrend szerint, a megszokottnál ritkábban jár, csak a ráckevei vonatok közlekednek. A vonatok Pesterzsébet felsőtől Dunaharaszti felsőig a Ráckeve irányú peronok mellett állnak meg mindkét irányban.

 

A HÉV budapesti szakaszán – Közvágóhíd H és Millenniumtelep H között – a vonatok mellett pótlóbusz is közlekedik.

A változás ideje alatt a Volánbusz elfogadja a Budapest-bérlet mellé – Millenniumtelep kezdő- vagy végponttal – megváltott HÉV bérleteket, az "U" jelű utazási igazolványokat, valamint a MÁV-START Zrt. által kiállított Vasúti Utazási Igazolványokat:

  • a 38-as és a 238-as autóbuszok Budapesten kívüli szakaszán,
  • a 655-ös és a 660-as autóbuszokon Dunaharaszti, vasútállomás (HÉV-állomás) és Budapest, Népliget autóbusz-pályaudvar között,
  • a 673-as autóbuszokon Tököl, HÉV-állomás és Budapest, Vermes Miklós utca között
  • a 674-es és a 676-os autóbuszokon Szigethalom, autóbusz-állomás és Budapest, Vermes Miklós utca között.

A menetrendekért, kérjük, látogassanak el a bkk.hu/menetrendek weboldalra, vagy használják a BKK FUTÁR utazástervezőt!
Az okozott kellemetlenségek miatt szíves megértésüket kérjük.